4+1(+1) EFIKOT szekció-előadás olvasata

szectio.jpg

Forrás: 
Lieb Mihály plenáris előadása.

Április 8. és 10. között szervezte meg a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciója az EFIKOT-ot, azaz az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóját, amely ezáltal a tizenötödik kiadásához érkezett. A plenárisok mellett ilyenkor én azokat a szekció-előadásokat keresem, amelyek egyszerre hitelesek, erősek és inspirálóak.

gergo.jpg


Forrás: 
Kellene egy Butka Gergő minden erdélyi magyar közösségbe.

Következzen 4+1(+1) történet, amelyekért vitathatatlanul megérte Szatmárnémetiig utazni hétvégén.

1.      Butka Gergő  vállalkozó, helyi tanácsos és mindemellett rendezvényeket is szervez. Előadásának vezérvonala azon kettősségre épít, amelyet a 2000-es évek elején a kolozsvári kocsmauniverzumban, majd a Szatmárnémetibe való hazatérés után otthon tapasztalt: nagyváros vs. kisváros,  lehetőségek vs unalom. Butka Gergő szerint itt az ideje olyan lehetőségként tekintenünk a kisebb városokra, amelyekben mi indíthatjuk el az első levesbárt, az első romkocsmát vagy éppen az első utcazene fesztivált. A lényeg, hogy légy a közösség aktív tagja, szervezz/támogass és teremts értéket – emelte ki az előadó. Szerintem pedig kellene egy Butka Gergő minden erdélyi magyar közösségbe. Vagy kettő.

2.      Karádi Katalin nagykárolyi születésű, így valamiképpen ő is  hazai előadónak számított úgy, hogy ugyanakkor jelenleg a kolozsvári központú MSG Systems Románia pénzügyi igazgatója. Érdemes adaptív stratégiákban gondolkodnunk – vallotta, aki eszközt is ajánlott mindehhez. A vertikális fejlődés mellett ne ijedjünk meg a horizontális fejlődés lehetőségétől sem, tehát mindig kell újat és újat tanulni, tanulni és gyenge pontjainkat folyamatosan erősíteni – emelte ki Karádi Katalin.

3.      Lackó Dénes előadása egy konkrét értékesítési folyamat lépéseit járta végig, a piacelemzéstől a nekifutásig. Többek közt szó esett az ügyfelek és a versenytársak elemzésének szükségszerűségéről, a portfóliótisztítás néhai szükségességéről, az értékesítési rendszerek működtetéséről ésa kiértékelés fontosságáról is.

4.      A közösségi vállalkozások témáját járta körül Talpas Botond, azIgen, tessék! elnöke, aki előadásában bevezetett a vállalkozásforma makro- és mikrotörténeti kontextusába, így például megtudhattuk, hogy Szilágy N. Sándor nyelvészprofesszor már 1992-ben megfogalmazta, hogy a romániai vállalkozók jelöljék azt, amennyiben magyarul is ki tudnak szolgálni. Talpas Botond kiemelte, hogy projektjüket a kétnyelvű kiszolgálás iránti igény hozta létre, és a partnerek kezdeti ötven körüli száma mára több százra emelkedett. Mi több, a közösségi vállalkozás sikerét igazolja, hogy áprilistól egy multi, a Praktiker is csatlakozik az Igen, tessék!partnerek közösségéhez.

 


szilagi.jpg


Forrás: 
Szilágy N. Sándor nyelvészprofesszor

Élénk vitát generált ugyanakkor Barok István előadása, amelyben elmesélte utóbbi tíz évének kudarcait és sikereit egyaránt.

·         Az … amikor a nagyhal az akváriumból és a kishal a tengerből találkoznak című előadásból megtudhattuk, hogy az előadó miképpen lett pénzügyi igazgató mindössze 24 évesen és hogyan bukott el a vállalkozás a kezdeti időszakban, majd miként élte meg azon váltást, amikor pénzügyi igazgatóból a Bonafarm Csoport Vezetőképző Programjának juniorja lett. Barok István azóta a Bonafarm Zrt. projektvezetője és az évek tapasztalatai alapján fogalmazta meg véleményét, mely szerint jó néhány esetben talán érdemesebb először dolgozni néhány évet és csak utána vállalkozásba kezdeni, így nőve fel egy vállalkozás működtetésénél újra és újra szembejövő feladatokhoz és felelősséghez. A közönség soraiból többen is jelezték egyet nem értésüket, mely szerint minél hamarabb érdemes fejest ugrani a vállalkozói életbe, hiszen a legtöbb feladattal így is, úgy is akkor találkozunk először, amikor első saját vállalkozásunkon dolgozunk.

·         Még mielőtt azt hinnénk, hogy minden ennyire egyértelmű, a  hétvége metaelőadását talán Kovács-Osváth Zoltán tartotta, aki többek közt részt vett a Prezi Nagykövet Programjában és ő vitte be először Magyarországra a Startup Pirates ötlet- és vállalkozásfejlesztési programot. Mindezzel ellentétben Fiatal vagy, lelkes és vállalkoznál? Beszélgessünk róla  című előadásában körülbelül olyasmiket hallgattunk, hogystartuppernek lenni kemény dolog, 24/7-ben kell majd dolgozni és bizony-bizony néha dönteni kell a család és a vállalkozásod között. Vezérgondolata szerint – melyet a szatmar.ro is idézett –  jövőbeli sikereinket nem az álmaink, hanem a kompromisszumaink fogják meghatározni. Persze, ezen gondolatok szépek és igazak, ám számomra ez kevésnek bizonyult. Végezetül, iderakok egy, az előadó által a Facebookon posztolt Buzz Lightyear idézetet. Mindezt azért írtam meg, mert őszintén kíváncsi vagyok, hogy volt-e olyan közgazdász résztvevője a 2016-os EFIKOT-nak, akit meggyőzött ez az előadás.

 

infinity.jpg


Forrás: 
Kovács-Osváth Zoltán Facebook-oldala.

Végül, de nem utolsó sorban: a szervezés remek volt, a vacsorák pompásak, a hangulat pedig tökéletes!

És semmiképp se feledjünk: EFIKOT jövőre is, Székelyudvarhelyen.

(Az utolsó kivételével, a képeket a rendezvénysorozat Facebook-oldaláról kölcsönöztem.)

Kategória: 
Írj velünk!
Kamatoztasd tudásodat, légy elismert szakmai körökben